Szellemi törvények, Beavatás, új tudat, új életkörülmény, konfrontáció, beavatási próbatétel, beavatott, vágyak nélkül boldog, tudatosan megélemUtolsó látogatások

|
A beavatás, azaz az egységbe való beolvadás döntő lépés az ember tökéletes transzformációja felé. Amivel egy új ember lép egy új életbe. A régi meghalt. Az új tudat teljesen új életkörülményeket jelent, annak a törvénynek megfelelően, amely azt mondja: "Miként bent, úgy kint." Jézus is így fogalmaz: "Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja" (Máté 16,25).
A beavatás több kultuszban is külső folyamat része - "halj meg és legyél" -, amely során a beavatandó a teljes élettel, annak mind a négy elemével konfrontálódik. Az élet iskolájában ennek a próbának még ma is ki vagyunk téve, bár ezek már nem feltétlenül életveszélyesek.
A ,,földpróba" során azt kell bebizonyítani, hogy az ember megtanult az anyaggal, egészen konkrétan a pénzzel optimálisan bánni, a "vízpróba" pedig arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatában megőrizze józanságát, és szíve nyitva álljon.
A "levegőpróba" ellenőrzi, hogy rendben vannak-e a gondolatok, tudjuk-e fegyelmezni őket, tudjuk-e tudatunkat az egyetlen erőre irányítani, kitágítani és felemelni, mígnem az megszabadul az idő és a tér korlátaitól. A ,,tűzpróba" az akaraterőt fejleszti, és arra kényszerít, hogy egyesítsük az indviduális akaratot a központi akarattal: "Atyám, legyen meg a te akaratod!"
A négy elemmel való konfrontáció nem mindig kellemes, sok türelmet igényel, míg nemcsak hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten, hanem még örömünket is leljük benne. A beavatás tehát sohasem külső történés, hanem önmagunkban találkozunk az isteni tudattal, s ezzel Igaz Valónkra ébredünk. Létrejöttét elősegíthetem, de soha nem idézhetem elő. Senki nem tudja önmagát megszülni, mi valamennyien születünk. Igen fontos, hogy alázattal, türelmesen várjam ki, míg elérkezik az idő, és ne essem a szellemi fennhéjázás hibájába, ne akarjam én eldönteni, mikor érik meg rá az idő.
A beavatási próbatételek közé tartozik az is, hogy megtanuljunk optimálisan bánni az idővel, felismerjük, hogy az örökkévalóság előttünk van, élvezzük minden egyes lépésünket, amelyet a célhoz vezető úton teszünk, de teljesítsünk be minden pillanatot. A pillanat ugyanis egyszeri és megismételhetetlen, soha vissza nem térő. Így élünk az itt és mostban, az örökkévalóság tudatában, és tudatosan megélem minden egyes pillanat egyediségét és nagyszerűségét. Az idő és az örökkévalóság egymásba olvad az örök MOST megélésében.
A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit nem vár el, és semmit nem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit nem birtokol, nem is tud elveszíteni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú.
Szerző: Kurt TepperweinForrás: Kurt Tepperwein Szellemi trvnyek - Beavats kapcsolódó oldalai: Tanulás - Tanulj meg szeretni - Lépj rá az ösvényre © Szellem, szellemi - Spirit, spiritiszta © Érzelmek, emotion - szeretet, szerelem ... © Félelem, szorongás © Lélek - lélektan, lelki egészség © Tudat, tudatalatti - tudatosság © MEDITÁCIÓ, + koncentráció = kontempláció © Önismeret, személyiségfejlesztés - valódi szabadság forrása, önmegvalósítás © Pszichológia - lélektan, személyiség-lélektan, embertan © Magam szeretni - önmagam szeretete, nem önzés © Ezotéria, Ezo, Ezotérikus © Ezoterika - ezo, ezoterikus © Tanfolyam - ezoterikus tanfolyamok, spirituális tanfolyamok, önismereti tanfolyamok © Könyv, ezoterikus könyvek © Ezo - ©
|
Fórum
Regisztráció
SZERETNI
SZERETET
SPIRITUÁLIS
EZOTERIKUS
JÓSLÁS, TAROT
HOROSZKÓP
ÖNMEGVALÓSÍTÁS
ÉLETMÓD
TÁPLÁLKOZÁS
GURUK, MESTEREK
PLUSZ EZO
|